Már nagyon rég vártam, hogy újra leüljek a laptop elé és gépeljek... Magamnak, nektek, bárkinek.

Azt hiszem, haza költözésem óta most vagyok a legnagyobb nyugalomban. Sok minden történt ez alatt a fél év ( MÁR FÉL ÉV??!!) alatt, de ami a legfontosabb, amire a leginkább vágytam teljesült! A családom és barátaim közelgése semmihez nem hasonlítható. Olyan melegséggel és energiával tölt el, hogy azt elmondani nem tudom! 

Többet nevettem fél év alatt itthon, mint ott egy év alatt!

És hiába vágyik vissza Franciaországba a szívem egy része, az otthon az otthon marad. Sokan kérdezik miért jöttem haza, majd pedig az a kérdés következik rögvest utána, hogy vajon megbántam-e!? NEM! Soha senki nem veheti már el azokat az órákat és napokat amiket ott átéltem, amiért és ahogyan felnőttem. Gyönyörű emlékek mind egytől-egyig, még a fájó és nehéz pillanatok is. Sokszor pörgetem őket a fejemben újra és újra, mit csinálhattam volna másként... 

Vajon más "kiment külföldre szerencsét próbálni" emberfia, jobban csinálta? Vajon van-e olyan, hogy jobban? Szerinted? Szerintem sorsok vannak, amik megírva nem is, de kitalálva és talán a jó úton járva vannak. Nem kell mindenkinek, mindenkinek lenni. Kellenek kivételek. Kellenek példának olyanok is, akik haza jöttek. Vissza. Nem azért mert nem volt jobb, vagy mert jobban szereti a családját... Érzések, megérzések vannak. 

Ha azt érzed, hogy Magyarországra szükséged van és neki is rád, akkor úgyis jön egy lehetőség, vagy kettő amit megragadsz. Mert ha nem, akkor felkelhetsz megint azzal, hogy "jó, de mi lett volna "ha" ??? Kit érdekel??!! Az embereket úgyis csak az érdekli, mi van veled MOST! A kritika nem a múltadban és nem is a jövődben van, hanem a jelenben. Mert most fáj, vagy épp  most mosolyogsz, mert hidegen hagy ki mit gondol. 

Nem mondom, hogy soha de soha többet nem fogom külföldre betenni a lábamat, és kint hagyni egy hosszabb időre, mert hazudnék. Biztos vagyok benne, hogy fogok még kint élni akár Franciába, de Olaszországgal is szemezem. Persze a korona az jól bekavart, már akinek be tud. Szerintem csak annak, aki nem elég bátor hozzá, hogy végre felemelje a fejét a telefonjáról a való életbe. Hogy elolvasson egy könyvet és sörözzön egy jót a barátaival... Hogy oda figyeljen mikor a nagyi, papi vagy a tesó mesél valami nem is olyan fontosat, mi volt a napjában.. Vegyük egymást észre, és éljünk.. IGAZÁN!